2008. augusztus 30., szombat

megszűnés

talán megszüntethetném magam s tiszta átlátszó emberré válhatnék ki szék támlájára hajtogatott mindent mi névvel nevezhetően önmaga s majd ha valóban megérett rá az idő és nem lázadva vagy kétségbeesve de mindennel kiengesztelődve a legvégső formát a géneket magát a testet mely legmélyebben sajátja levetheti.

valami különállás semmi

fény
a formán
megtörik

árnyék
semmi
lesz

közösség

a pincesori közösség elpusztult mert a gazdáknak nincs szükségük segítségre együttmunkálkodásra. az egyéni szinten működő fizetett biztonság és kényelem azt jelenti hogy a gyerekeket és az asszonyokat biztonságban lehet otthonaikban hagyni amíg a szőlőkben a munka folyik hiszen rendőr és törvény van a faluban. a megvásárolt motoros permetezővel kistraktorral egy ember is elvégzi könnyedén azt a munkát amit korábban többen izzadva. az együttmunkálkodás (együttizzadás :-))közösségi tapasztalata nincs többé és azt nem pótolhatja az sem hogy néhanapján egymás pincéjébe betérve a gazdák a múltról anekdotáznak. a múltra nem lehet élő közösséget építeni és a korábban megszokott a közösségi kohéziót jelentő törékenység és sebezhetőség a fizetett biztonsággal és kényelemmel ideiglenesen elfelejthetővé vált. helyettük új összetartóerőre van szükség mely az unalomtól ment meg és újfajta kontemplatív közösséget teremt.

2008. augusztus 27., szerda

passzivitás

csak színház.

játszó vagy
vagy néző

bamba forma.

kimondatlan a kimondhatatlan

2008. augusztus 25., hétfő

recipe


tűnődés

vajon
ha
génjeim
mémjeim
éneim
nem
vagyok
akkor
forma
vagyok-e

s ha
nem
hogyan
érint
a forma megőrzése (biztonág)
és
kiterjesztése ( nemzés/gyarapodás)

az evolúció

komplexitás

csíkszentmihályi a komplexitásban a differenciálódás és az integrálódás arányos együttállását érti. már megjegyeztem korábban hogy a flow transzcendens élménye összességében energiaigényes, és a csúcsélményben az egyén különállása csak ideiglenesen szűnik meg. most egy másik dolog: egy F-személyiség (flow) a differenciálódás útján egyre több dolgában ismeri fel önmagát (ez vagyok én) egyre határozottabb formát ölt és a többi forma közt egyre jobban különáll míg egy T-személyiség (transzcendens) egyre több dolgában nem ismeri fel önmagát (nem ez vagyok én) egyre határozottabb űrt ölt és az űr többi részével egyre jobban együttáll. egyre inkább jéghegy miközben tenger vagy egyre inkább tenger miközben jéghegy.

paradox


különállásomat úgy szüntethetem meg ha maximalizálom. ha nem beleolvadok a tér névvel nevezhető formáiba hanem ha ezektől távolságomat megtartom és tudom mindezek nem én vagyok. és így leszek névvel meg nem nevezhető soha meg nem ismerhető a tér fomát nem öltő mindent kitöltő része.

életforma


a paraziták miatt nem működhetett tovább a szolgálat. meddig működhet hogy mindenki irányít?

együttműködés

nem magukat a dolgokat kell feladni hanem a hozzájuk fűződő viszonyt. az ember soha nem az aki és dolgait is azzá teszi amik nem. önmagát dolgaival a dolgokat önmagával azonosítja. ha dolgait elveszíti mintha magát veszítené el.
vagyonom vagyon
autóm autó
gyermekem gyermek
házam ház
kenyerem kenyér
testem test
szeretőm szerető
hitem hit
elveim elvek
mindezek nem én vagyok

otthon az úton


2008. augusztus 24., vasárnap

self-képviseletek

a modern ember abban él hogy megvásárolható self-képviseleteivel (tesz vesz hisz) önmagát megvédheti és kiterjesztheti és így életét az önfenntartás és újrateremtés vélt értelme mentén rendezheti. meleg ruhát vesz és maláj asszonyt és lombik gyereket. azonban az energia amely ennek megteremtéséhez és fenntartásához szükséges nem végtelen és milliárdok osztoznak rajta. az élet értelméről/értelmetlenségéről éppen az energiaforrások szűkössége miatt elengedhetetlen beszélni/írni/nem beszélni/nem írni. nem hagyható tovább hogy az energiát saját a halállal elmúló önmegvalósításunkra pazaroljuk. bocsánat. önmegvalósításomra pazaroljam. nem vagyok én forradalmár:-)

2008. augusztus 22., péntek

flow

a flow a magas fokú differentáció az integritás ideiglenes élményével. a különállás csak ideiglenesen a csúcsélmény idejére szűnik meg. a hiteles transzcendens élmény nem valamely csúcsteljesítmény következménye hanem a szakrális hétköznapiságban jelentkezik.

2008. augusztus 21., csütörtök

a maják fátylai


kétely

vajon igaz-e a posztulátum amire a modern ember társadalma épül nevezetesen hogy minden organizmusnak elsődleges célja hogy megvédje és kiterjessze önmagát? azt hiszem ez az eredendő kérdés amely válaszra vár. aki megalapozott nemmel képes válaszolni egy új faj nemzője lesz. a transzcendens emberé.

komplexitás

cs.m. a komplexitásban két változó együttes jelenlétét találja. egyrészről a differenciáltság másrészről az integráltság együttállását. nem hangsúlyozza azonban eléggé azt a tényt hogy e két tényező együttes és arányos jelenléte nem automatikus és valószínüleg külön feltételez egy bizonyos általa transzcendens személyiségnek nevezett embertípust (T-személyiség). e nélkül a jegy nélkül hajlamos az ember a magasabb differenciálódással a szeparáció és a különállás felé mozdulni. számos példa mutatja hogy az alsóbb SES-ből jövő a nevelés oktatás tapasztalatok szerzésének útján magasan differenciált ember képtelen visszaintegrálódni abba a térbe amelyből eredetileg indult és amely őt visszavárja. cs.m. két változós modellje nagyon hasonló schopenhauer akarat és képzet modelljéhez ahol egy feltételezett T-személyiség teljes valójában minden bizonnyal az y tengely (képzet) maximumán és az X tengely nullapontján létezik (sem nem tolakodás sem nem tiltakozás). így a csíkszentmihályi-féle flow T-személyiség csak átmenetet képezhet az akarati szinten működő modern ember és a képzet szintjén működő transzcendens ember között bár kétségtelenül határozott és markáns elmozdulás transzcendens irányba. azonban az az erő amely az elmozdulást létrehozza nevezetesen a csúcsélményt jelentő energiaigényes aktivitás nem csak létrehoz egy transzcendens-like állapotot de éppen a létrejöttéhez szükséges aktivitás megléte miatt egyúttal gátja is a valódi transzcendens élmény megtapasztalásának. más szóval a modern ember entrópiájához képest a flow-T-ember
(T-modell:-)) alacsonyabb energia veszteséggel működik ugyan de nem éri el és a fentebb említett ok miatt soha nem is érheti el egy valódi transzcendens lét minimális energiafelhasználását. és mivel így ezért a modern emberre váró evolútiós katasztrófában ez csak időhúzás haladék nem valódi áttörés. az elmélet népszerűsége annak köszönhető hogy a modern élettechnikák (biztonság és kényelem) megtartása mellett egy kevésbé energia pazarló életformát körvonalaz. az ember egyetlen valódi túlélési esélye a képzet (értelem) maximumán élő transzcendens ember megszületése.

stressz

a stressz tehát evolúciós vészcsengő amely az ember energiaigényes különállásának fenntartása és a rendelkezésre álló energia mennyiségének diszkrepanciájából adódik. megszüntetni további energiák ráfordításával (a biztonság és a kényelem további fokozásával) nem lehet sőt ez a kiszelektálódási folyamatot tovább gyorsítaná. az egyetlen rövidtávon megoldást kínáló lehetőség saját különállásunk mind teljesebb feladása.

evolútiós riadó

cs.m. és l.k. evolúció és stressz definícióját vizsgálva azt mondhatjuk hogy az evolúció nem más mint az organizmus saját formájának megőrzésére és önmaga újrateremtésére irányuló energiaigényes törekvés valamint hogy a stressz az egyén fennmaradásának veszélyeztetettsége. így a stressz nem más mint evolúciós vészcsengő amit a kiszelektálódás előtt még meg kell hallanunk.

2008. augusztus 20., szerda

fordított evolúció

csíkszentmihályi az evolúció lényegi jelenségének tartja hogy minden organizmus saját maga formájának megőrzésére és önmaga újrateremtésére törekszik. az evolúcíó motorjának az organizmusok egyre komplexebbé válását jelöli meg (egysejtű-ember útvonal) amelynek forrása az a flow élmény amely az élőlény komplexitás felé törekvését autotelikus módon jutalmazza. ő maga is felhívja azonban a figyelmet arra az ellentmondásra hogy bár a flow autotelikus élményét általában a munkahelyen munkavégzés közben érezzük és nem szabadidőnkben az emberek többsége mégsem szeret dolgozni. Miért van ez így? Feltételezhetően azért mert bár a flow élmény maga energia felszabadító de a hozzá elvezető út fáradtságos és energiaigényes. a flow talán olyan jelenség mint a biciklizés a dombról lefelé. előfeltétele a megizzadás a dombra felfelé. összességében a flow tehát jelentős energiabefektetést igényel amelyből mint tudjuk kevés van. sőt az energiáért folytatott verseny tényleg szelekciós tényező lehet. vajon ha a komlex organizmus megteremtése fenntartása és újrateremtése energiaigényes folyamat nem lehetséges-e hogy az evolúció iránya éppen az energia szűkössége miatt nem az energiaigényes komplex rendszerek felé hanem éppen ellenkezőleg az energiatakarékos primitív rendszerek felé tart. kezdetben volt az ember és majd csak az egysejtűek maradnak?

2008. augusztus 15., péntek

szavak

a szavak nem alkalmasak sem a valóság megismerésére sem a megszerzett ismeret átadására.
a szó szükségképpen leszakít valamit a kívülről szemlélt valóságról és jelentése minden különálló eltérő tapasztalati háttérrel rendelkező mikrokozmoszban változó.

tudás

az emberi élet rosszaságának ha van ilyen gyökere nem a több tudás utáni vágy vagy másképpen az alma leszakítása hanem az hogy ez a fajta tudás öt az édenből aranykorból vagy ahogy akarjuk kiszakította és kívülállását mai napig fenntartja. kívülállásának kivetettségének mértéke talán csökkenést mutathatna ha belátná hogy ez a tudás bármilyen nagyszerű soha sem lehet teljes és mindenfajta az egészre vonatkoztatott racionális oksági tudás és definíció szükségszerűen redukcionista természetű.

2008. augusztus 13., szerda

stressz

L. K. behaviorista mókus :-) a stressz lényegét fennmaradásunk veszélyeztetettségében jelöli meg. ez a megközelítés persze megszokott. mégis én mást. talán. és így: a stressz lényegében nem fennmaradásról hanem különállásról van szó. ez a különállás azonban mindenképpen megszűnik a halál bekövetkeztekor tehát előle vagy felé futnunk értelmetlen. a stressz lényege az hogy a modern ember életének értelmét különállásának megvalósításában és fenntartásában látja és nem másban. a jéghegy értelmet jéghegységében lát. törjünk össze egy titanikot.

stressz

sokan gondolják azt hogy a stresszcsökkentés útja a tér emberhez idomítása. én azt mondom és persze nem csak én :-) hogy ha valaki fél attól hogy feldől a biciklivel és búb nő a fején három féleképpen viselkedhet. egyrész kipárnázhatja az utat az árkot a világot hogy puhára essen (téridomítás) másrészt sokat gyakorolhat azért hogy majd sok esés után biztonságos legyen a kerekezése és többé ne kelljen félnie (emberidomítás). bármikor alakulhat azonban úgy a helyzet hogy a megszerzett biztonság elvékonyodik és oda esünk !:-) vissza ahonnan indultunk. harmadrészt képzetével újragondolhatja kettejük (az ember és a tér) viszonyát amely az esésben és persze a púpban mutatkozik. tartós stresszcsökkentés=tartós viszonymódosítás

iskola

az iskola az életre nevel. munkára és fogyasztásra. a létről nem tud.

segítség (passzív immunizálás)

hacsaknem a vertikális tengely megközelítésére irányul a legdurvább beavatkozás egy olyan hermeneutikai rendszerbe amit nem is ismerünk. a segítség hacsaknem a kontemplatio felé vezet ellaposít és a horizontális síkba szögez. minden segítség amely a biztonság (kényelem) megteremtését célozza márpedig manapság szinte mindenki ezt érti segítség alatt (vegyünk egy házat fiunknak, mosogatógépet, autót, nyaralást, lányunknak gyüjtsünk emlőplasztikára) nemhogy nem segít de elpusztít. az életet megmentheti de a viszonyt a térhez (a létet) hazuggá teszi az élet értelmét az örök élet lehetőségét amely az ember és tér viszonyban rejtezik nem bontja ki.

2008. augusztus 11., hétfő

fa

gyökér
lomb
gyümölcs

múlt
jelen
jövő

értelem

az értelem nagysága nem az egyes ember akaratában hanem magában az értelemben és az értelmezőben rejlik

az akarat

áldozattal jár
időt teremt
nyomot hagy

2008. augusztus 8., péntek

huxley


huxleynek igaza van. azzal hogy a vizet már nem lovaskocsival kell fahordókban felvinni a pincesorra hanem az a falból folyik nem a két pince közé végezzük dolgunkat hanem ivóvíz öblítéses vécékbe napot szereltünk a falra és már fát sem kell hasogatni télire unalmassá vált az élet a pincesoron. nincsen már szükségünk egymásra. a fizetett biztonság megölte a közösséget. magunkra maradtunk. meghalt a pincefalu és már csak néhány omladozó tévé és rádió nélküli pincében őrzik az életet. a fizetett biztonság kétféle módon okozhatja vesztünket. egyrészt ha az életet az unalomba süllyeszti másrészt ha mesterséges fenntartása lehetetlenné válik és így a teremtett biztonságához már hozzászokott ember életképtelenné lesz. Mivel a biztonságot feladni a modern ember képtelen ezért a semmittevésen belüli alapállását kell megváltoztatni úgy hogy abban élve sorsa ne az unalomba süllyedjen hanem az ember feletti kontemplatív életbe emelkedjen.

2008. augusztus 5., kedd

éleslátás

a kéz az örvénylő vízben az apró kozmát is felismeri és azt szivaccsal a fazék síma faláról ledörzsöli

kanári

most hogy belefagyott az időbe borzongtam megérinteni sárga kis testét a hideg végig fut rajtam még most is úgy mint gyerekkoromban ha cserbenhagyott macska teteme mellett vagy ha az úton autóval fölötte. most durva lapáttal kivittem kertvégi temetésre. érintetlenül. jó tojó volt.

2008. augusztus 4., hétfő

ember

már nem
szél
nap
folyó
gyermeke

a tér nem otthona
eltörik s elfogy az idő

lényegtelen

minek még fontos dolgokkal
jelentéktelenül... le is írni...
a lényegtelennel talán...

2008. augusztus 2., szombat

az élet értelme

  • valamilyen rajtam kívül elhelyezkedő dolog amely életemben sajátom de halálommal mégsem pusztul el.
  • valamilyen olyan dolgom amely életemben részem ugyan de nem biztos hogy tudomásom van róla és amelyre igazábol majd csak mások mutatnak rá halálom után. én persze mondhatom hogy ez vagy az az életem értelme de korántsem biztos hogy a jövő erre fog rámutatni.
  • mindebből számomra az következik hogy a saját élet értelmével való foglalkozás hiábavaló viszont halottaink életének értelmére rámutatni szükséges.

mi nem az élet értelme


  • a biztonság. az az élet elveszti az értelmesség lehetőségét amely egy olyan dolog előli folytonos meneküléssel van elfoglalva amely végül is biztosan utoléri.
  • nyomot (emléket) hagyni. itt két dolog jut eszembe. egyrészt az hogy az adria part közeli élővilágát mennyire kifosztották az emléket gyüjtögető búvárnak nem mondható merülők és ma már sikernek számít ha egy tengeri csillagocskával találkozunk portya közben. másrészt a fényképezés és videozás jelensége. az önkéntes emlék gyártó bebújik gépe mögé rögzíti a világot de közben elszalasztja a szituáció valódi átélését. az emlékért mintegy feláldozza a jelen pillanatot. emlékszem mikor újra meg kellett gyújtani a tortán a születésnapi gyertyákat vagy ismét ki kellett csomagolni az ajándékot mert a fénykép nem sikerült.
  • nemzés. mint a nyom hagyásának különleges formája. nem képzelhetjük hogy pusztán a nemzésnek (nem beszélve arról hogy manapság már erről sem beszélhetünk hanem a puszta nemzési aktusról) lenne bármi értelme. egyrészről nem gondolhatjuk hogy pusztán emberpalánták sorozatgyártása (a genetikai állomány és a név továbbvitele) értelmet adhat életünknek egy olyan korban ahol a született gyermekek saját önmegvalósításukon fáradoznak és fáradnak el nem hagyva életenergiát arra hogy szüleik életének értelmet adjanak. másrészről milyen értelme lenne annak ha pusztán azért nemzenénk hogy öregkorunkban valaki legyen aki a szart kitörli alólunk és aki majd jól felfogott érdektől vezérelve az örökség reményében ezt el is végzi majd.

birkózás




pillanat

a művész jelen van
a mester nincs jelen

energiaminimum











kontemplatio


ami végső soron az unalmat elválasztja a gnózistól az hogy a semmittevés (sem nem tolakodás sem nem tiltakozás) az embert az őt körülölelő tértől (biopszichoszociális) való szeparációban (különállás) vagy abban való integrációban éri-e.

az íjász

proletár ha a találatért izgul mutatványos ha büszke eredményeire vagy szégyenli azokat művész ha sem nem mutatványos sem nem proletár de még íjász. mester csak ha már nem íjász. minden megtörténik.

az íjász útja